Hogyan ejtsd az angol összevonásokat természetesen

A legtöbb tanuló, aki hangosan felolvassa, hogy „I'm going to", valójában azt mondja: „I am going to", és ez az egyetlen szokás az, amitől idegennek hangzik az angolja, még akkor is, ha minden szó helyes. Az angol anyanyelvűek összenyomják, elhagyják és összekapcsolják a hangokat olyan módokon, amelyek soha nem látszanak a leírt szövegben. Az írott angol és a beszélt angol közötti szakadék pont itt, a kis szavaknál a legnagyobb.

Az összevonások nem lustaság. Ezek a nyelv ritmusa, és olyan szabályokat követnek, amelyeket meg lehet tanulni. Amint felismered a mintázatokat, a természetes kiejtés készséggé válik a rejtély helyett.

Miért hangzanak rosszul az összevonások, ha ismered is őket?

A probléma szinte soha nem a tudás. Tudod, hogy a „don't" azt jelenti, hogy „do not", és hogy az „I'll" azt, hogy „I will". A probléma az, hogy a szád arra van trenírozva, hogy minden leírt betűt kiejtsen, így amikor meglátod a „don't" szót, az agyad még mindig egy teljes, hangsúlyos „do"-t és egy éles „not"-ot produkál. Az anyanyelvi beszélők valami egészen mást tesznek: az egészet egyetlen rövid, kis energiájú szótagba sűrítik.

Van egy második, halkabb probléma is. A tanulók gyakran olvasásból sajátítják el az összevonásokat, ami azt jelenti, hogy egy betűképet kapcsolnak egy hanghoz, nem egy hangot egy ritmushoz. Az írott angol rossz útmutató a beszélt angolhoz. A „have" szót az „I've"-ben nem úgy ejtjük, mint a „have" igét. Svára redukálódik, vagy szinte teljesen eltűnik.

Az angol folyamatos beszédről szóló kutatások azt mutatják, hogy a funkciószavak, például a segédigék, szisztematikusan gyengülnek a természetes beszédben, ezt a folyamatot redukciónak nevezik. Ez nem opcionális vagy laza beszéd; így beszélik valójában a nyelvet mindenki, a hírolvasóktól a kávézóban beszélgető barátokig.

Mi az a sva, és miért fontos?

A sva a beszélt angol leggyakoribb hangja, a szótárakban /ə/-ként jelölik. Ez a rövid, ellazult „ö"-szerű hang a „sofa" végén, vagy az „about" első hangja. Ez az a hang, amit a szád akkor ad ki, amikor szinte semmi munkát nem végez, és az összevonások erre épülnek.

Vegyük az „I'm" szót. A legtöbb tanuló „áj-em"-et mond, két teljes szótagot. Az anyanyelvi beszélő valami olyasmit mond, ami közelebb van az „ám"-hoz vagy az „ájm"-hoz, egyetlen szótag, ahol a magánhangzó alig formálódik. Vegyük a „they're" szót. Ez nem „they are". Ez „ther", egyetlen szótag, amely lágy svával végződik. Vegyük a „we've" szót. Ez nem „we have". Ez „wívv", egyetlen szótag.

A szabály egyszerű: az összevonásban lévő segédige szinte mindig svává olvad össze, vagy eltűnik. A „would" „w'd"-vé válik az „I'd"-ben. A „have" „v"-vé válik a „could've"-ban. Ha meg tudod tanítani magadnak, hogy minden összevonásban gyenge magánhangzót várj, a probléma nagy részét megoldottad, mielőtt kinyitnád a szád.

Hogyan ejtsd az angol összevonásokat természetesen gyors beszédben?

A válasz az, hogy felhagysz azzal, hogy az összevonást külön dologként kezeld, amire vigyázni kell, és elkezded egy hosszabb ritmikus egység részeként kezelni. Az angol hangsúly-időzítésű nyelv. Ez azt jelenti, hogy a hangsúlyos szótagok közötti idő nagyjából egyenlő marad, és minden, ami közte van, összenyomódik, hogy beférjen. Az összevonások általában a hangsúlytalan résekben vannak, így összenyomódnak.

Mondd ki ezt a mondatot lassan, minden szót teljesen kiejtve: „I am going to go to the store." Most mondd ki úgy, ahogy egy angol anyanyelvű valóban mondaná: „I'm gonna go t' the store." Az „I'm" összevonás, a „gonna" és a „t'" redukció mind azért történik, mert a beszélő a hangsúlyos „go" és „store" szavak felé siet.

A nyelvészek az angolt hangsúly-időzítésű nyelvként írják le, és ez az egyetlen tény többet magyaráz a természetes kiejtésről, mint bármilyen szabálylista. Ha az összevonásokat elszigetelten gyakorlod, a készség felét sajátítod el. Ha egy teljes mondat ritmusában gyakorlod őket, az egészet megtanulod, és pontosan ilyen teljes mondatos gyakorlást épít be a Tutoro a társalgási leckéibe.

Itt az élő hallgatóval folytatott beszédgyakorlás mindent megváltoztat. Egy szabály elolvasása megmondja, mit kell tenned; az, hogy hallod magadat „I'm gonna"-t mondani egy valódi párbeszédben, és megértenek, az teszi automatikussá a mintázatot. Egy AI angoltanár igény szerint biztosítja ezt a párbeszédet, így a ritmus beszélgetés közben rögzül, nem munkalapon.

Mely kapcsolási szabályok változtatják meg a hangzást?

Három kapcsolási szabály végzi a munka nagy részét a természetes összevonás-kiejtésben. Az első a mássalhangzó-magánhangzó kapcsolás. Az „I'm in" kifejezésben az „I'm" „m" hangja átcsúszik az „in" „i" hangjára, így „I-min"-nek hallod, egyetlen folyamatos fordulatként. Az összevonás nem ér véget; átadja magát a következő szónak.

A második az eltűnő mássalhangzó. A „don't know" kifejezésben a „t"-t általában nem ejtjük ki. Azt mondod: „don' know", egy glottális zárhanggal vagy semmivel ott, ahol a „t"-nek lennie kellene. Ugyanez történik a „can't go", a „won't be" és az „isn't there" esetében. Azok a tanulók, akik minden „t"-t kiejtenek, túlartikuláltan és formálisan hangzanak.

A harmadik az asszimiláció, amikor egy hang a szomszédjához idomul. A „don't you" kifejezésben a „t" és az „y" összeolvad egy „cs" hanggá, így „donchu" lesz belőle. A „did you"-ból „didju" lesz. Ez nem szleng; ez szabványos folyamatos beszéd minden angol nyelvű országban.

A folyamatos beszédről szóló fonetikai útmutatók ezt a három folyamatot a természetes kiejtés magjaként dokumentálják. Egyiket sem tanítja meg a helyesírás, ezért az olvasás önmagában soha nem fogja rendbe tenni az összevonásaidat.

Mikor változtatja meg a hangsúly az összevonás jelentését?

Van egy fontos kivétel mindabból, amit eddig mondtunk. Egy összevonást szándékosan hangsúlyozhatsz, és amikor ezt teszed, a jelentés megváltozik. Ha valaki azt mondja: „I didn't take your keys", és te azt válaszolod: „I didn't take them", a „didn't" szón lévő hangsúllyal, akkor ellentmondasz neki. Az összevonás visszapattan valamihez, ami közelebb van a teljes formájához, mert a hangsúly munkát végez.

Hasonlítsd össze az „I can't go" két változatát. Laposan, hangsúlytalanul kimondva egyszerű kijelentés: elfoglalt vagy. Erős hangsúllyal a „can't" szón visszautasítássá vagy helyesbítéssé válik. Ugyanazok a leírt szavak, két teljesen különböző jelentés, amelyeket csak az különböztet meg, hogy hová esik az energia.

Ezért a kiejtés nem arról szól, hogy a hangokat elvont módon „helyesen" ejtsük. Arról szól, hogy a hangsúlyozást irányítva irányítsuk a jelentést. Az a tanuló, aki minden összevonást teljes hangsúllyal ejt, nemcsak természetellenesen, hanem zavaróan is hangzik, mert minden mondatban ellentmondást és nyomatékot jelez.

Hogyan gyakorold az összevonásokat, hogy rögzüljenek?

Kezdd azzal, hogy kiválasztasz öt összevonást, amelyet folyamatosan használsz: az I'm, don't, I'll, can't és it's jó választás. Vedd fel magadat, ahogy mindegyiket egy rövid mondatban kimondod, majd hasonlítsd össze egy anyanyelvi beszélővel, aki ugyanazt a mondatot mondja. A különbség, amit hallasz, lesz a tananyagod.

Ezután gyakorold a kapcsolást. Mondd ki: „I'm in the office", amíg az „I'm in" egyetlen szóként nem hangzik. Mondd ki: „don't know", amíg a „t" meg nem lágyul. Mondd ki: „don't you", amíg meg nem hallod a „donchu"-t. A lassú, szándékos ismétlés felépíti az izommemóriát, és a sebesség magától jön utána.

Végül vidd át az összevonásokat valódi beszédbe. Írj magadnak egy kétperces választ egy olyan kérdésre, mint „What did you do yesterday?", és tegyél bele legalább tíz összevonást. Mondd ki hangosan, majd mondd ki újra gyorsabban. A cél nem az, hogy összevonásokat adj hozzá; hanem az, hogy ne vedd észre őket, hogy eltűnjenek a ritmusban.

A legnehezebb lépést egyedül megtenni az élő beszéd, mert nem hallod a saját ritmusodat úgy, ahogy egy hallgató hallja. A Tutoro kiejtésgyakorlást futtat egy beszélgetésen belül, és minden szót jó, közepes vagy gyenge minősítéssel pontoz abban a pillanatban, ahogy kimondod, így egy olyan összevonást, mint az „I've", egy valódi mondat folyamában ítél meg, nem elszigetelten. Azoknak a tanulóknak való, akik beszéd közben szeretnének visszajelzést kapni, és kevésbé hasznos annak, aki csak csendben szeretne szabályokat tanulmányozni.

Miért fontosabb ez a szókincsnél a folyékonyság szempontjából?

Az a tanuló, akinek szerény a szókincse, de természetes a ritmusa, folyékonyabbnak hangzik, mint az, akinek nagy a szókincse, de merev a ritmusa. A hallgatók a folyékonyságot részben abból ítélik meg, hogy mennyire gördül a beszéd, és az összevonások ennek a gördülésnek a kötőszövete. Minden alkalommal, amikor „do not"-ot mondasz a „don't" helyett, hozzáadsz egy apró szünetet, egy apró erőfeszítést, egy apró idegenségjelet.

A megoldás nem több szó. Hanem kevesebb, rövidebb, gyengébb hang a megfelelő helyeken. Amint elsajátítod a svát, a kapcsolást és a hangsúlymintázatokat, az összevonások megszűnnek olyasvalamik lenni, amit „használsz", és olyasmivé válnak, amit egyszerűen csinálsz, ahogy az anyanyelvi beszélők teszik, gondolkodás nélkül.

Ez az egész készség egyetlen mondatban: tanuld meg a szabályokat, majd gyakorold őket teljes mondatokban, amíg el nem tűnnek a ritmusban. Abban a pillanatban, amikor már nem veszed észre az összevonásaidat, abban a pillanatban természetesen hangzanak.